Blog

Szűrők

Címke: hal

Tudta, hogy a híres balatoni hekk valójában nem is magyar hal? Hiába lehet a magyar tenger partján lépten-nyomon belefutni a sült hekkbe, az igazság az, hogy messzi földről érkeznek hozzánk fagyasztott és lefejezett állapotban a hekkek, vagyis szó sincs róla, hogy a sütödékben aranyáron kínált hal magyar lenne. Az Interfood ezen a héten ennek a…

görög harcsafilé

Korábbi bejegyzéseinkben esett már szó arról, hogy miért érdemes rendszeresen halat fogyasztanunk, az olívabogyóról azonban még nem írtunk. Épp itt az ideje, az olívabogyó ugyanis szintén igazi szuperélelmiszer, aminek fogyasztása számtalan jótékony hatást gyakorol szervezetünkre. Valójában a bogyó, amit fogyasztunk, egy különleges csonthéjas gyümölcs. Nézzük, milyen izgalmas dolgokat tudhatunk meg erről a több mint hatezer…

Talán senkit sem lep meg az a nemrégiben közzétett adat, miszerint hazánkban az egy főre jutó halfogyasztás átlagosan évi 3,8 kg. Halszerető nemzet vagyunk, a bajaiak pedig egyenesen halimádók, hiszen ott az évi egy főre jutó halmennyiség 32 kg, ami még európai viszonylatban is kiemelkedőnek számít. Minden nemzet étkezési szokásait befolyásolja az életmód folyamatos változása,…

Még mindig akadnak olyan éttermek – bár szerencsére egyre kevesebb –, ahol a vegetáriánus menü a rántott sajttal egyenlő. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt szinte még mindenhol gyanakvó pillantásokkal fogadták azokat, akik vegetáriánusnak vallották magukat, kis túlzással még a fogalom is ismeretlen volt hazánkban. Azóta szerencsére nagyot fordult a világ és ma már rengeteg étterem kínál vegetáriánus…

Ha egy könnyű, nyárias ebéd (vacsora) kell, ha fókuszban az egészség, ha jólesik a változatosság, akkor biztos, hogy az egyik legjobb választás a hal. Legyen tengeri vagy édesvízi jószág, ússzon bár folyóban vagy tóban, pikkelyezzék vagy nyúzzák – mindegy. A hal jó. Szinte érthetetlen, hogy Magyarországon miért olyan drámaian kevés fogy belőle: egy főre alig…

Galeotto Marzio Janus Pannonius legjobb barátja, és évekig Mátyás király reneszánsz udvarában élő nagy műveltségű humanista tudós volt. Származására nézve olasz férfiú. A krónikák feljegyzése szerint hozzá köthető az a híres mondat, mely szerint „a Tiszának kétharmada víz, egyharmada hal”. A XV. században járunk. Sok-sok évvel a tiszai ciánszennyezés előtt… A fenti mondat és a…

Mivel fizethet?