Blog

Szűrők

Kategória: Ételbemutatók

Szinte minden gyógyászati célra szánt készítmény borzalmas ízű. Az émelyítő műnarancsos poroktól kezdve az epres szirupokig rengetegféle ízzel próbálják a szakemberek elviselhetőbbé tenni a gyógyszerek ízét, kevés sikerrel. 1886-ban azonban sikerült egy gyógyszerésznek a lehetetlen, S. Pemberton megalkotta a szénsavas vízzel kevert édes szirupot, létrehozva ezzel a kólát. Úgy gondolta, hogy az idegrendszeri panaszokra és…

A nyári grillszezon elengedhetetlen kísérői a különféle fűszerek és szószok, melyek közül az egyik legalapvetőbb a mustár. A virsli elképzelhetetlen nélküle, de a mézes-mustáros csirkének is igen jelentős rajongótábora van. A mustár erőteljes és jellegzetes ízével feldobja a legegyszerűbb pácot is, nem véletlen, hogy alapvető kelléke minden konyhának. Ön tudja, hogy miből készül az asztali…

Ki az, aki egész évben a nyári hónapokat várja, amikor végre lehet kapni hazai, lédús görögdinnyét, az egyik legnépszerűbb nyári gyümölcsöt? Most már nem kell rá tovább várni, megérkeztek a forró nyári napok, melyek édessé és óriásivá érlelik kedvenc nyári gyümölcsünket. Az Interfood ezúttal a görögdinnyéről hozott néhány érdekességet kedves olvasóinak. Tartson velünk, hátha tudunk…

Emlékeznek még arra az időszakra, amikor csak csoki, vanília és eper ízben lehetett fagylaltot kapni? Nem most volt, de talán még sokak emlékezetében él, vele együtt a csodálkozás is, amikor egyszer csak megjelent a dinnye vagy a sztracsatella íz a fagyis pultokban. Mára, mint oly sok minden, ez is átalakult, számtalan ízben lehet már kapni…

Örömmel tudatjuk kedves megrendelőinkkel, hogy új étellel bővült kínálatunk. A vadhúsok után most irány Spanyolország és Argentína – egzotikus ízek, finom tészta, benne fűszeres töltelék és mellé izgalmas szószok: ez az empanada. Az Interfood e heti blogcikkében bemutatjuk, mitől is olyan finom és különleges ez a töltött tészta. Tartson velünk, ismerjük meg együtt, és ha…

Vannak, aki még soha életükben nem hallottak róla, mások hallomásból ismerik, de nem kóstolták, és vannak igazi rajongói is ennek az igazán különleges zöldségfélének. Nem könnyű hozzájutni, de ha mégis sikerül, érdemes kipróbálni, hiszen remekül feldobja a kissé unalmassá vált étkezéseket. De mi is ez a vicces nevű növény? Tartson az Interfooddal, máris mutatjuk! Vicces…

A nemzetközi gyereknap idén május 30-ra esik hazánkban, vidám vasárnap elé nézünk. A gyerekekről szól és értük van ez a nap, indul a buli, jöhetnek az ugrálóvárak, a vattacukor és a fagyi minden mennyiségben. Magyarországon zenével, bulival, együtt töltött idővel és kisebb ajándékokkal szokás ünnepelni a gyereknapot. De mi a helyzet más országokban? Tartson az…

  Vajon létezik olyan ember, aki nem szereti a sült hasábburgonyát, egyszerűbb nevén a sült krumplit? Ez az az étel, amit még a legválogatósabb gyerek is szívesen megeszik, amit nem lehet elég gyakran készíteni, és bár nem a legegészségesebb fogás a világon, mégis rengetegen imádják. Az Interfood ezen a héten a sült krumpliról mutat négy…

Ki van oda az egzotikus gyümölcsökért? Ezek a különleges ízű gyümölcsök bizony nem teremnek meg bárhol, melegre, napsütésre, sok csapadékra és megfelelő talajra van szükségük ahhoz, hogy megfelelően növekedjenek, és gyümölcsöt tudjanak érlelni. Mivel hazánk éghajlata nem elég meleg ezeknek a növényeknek, a legtöbb egzotikus gyümölcs sok száz (vagy ezer) kilométert utazik, mire eljut a…

Nem telhetett el a húsvét torma nélkül – ugye Önnél is előkerült a főtt tojás, a sonka és a kalács mellett az elmúlt időszakban?  A legtöbben csak annyit tudnak róla, hogy reszelve kell fogyasztani, és ha majonézzel keverik, kevésbé erős az íze, valamint nagyon csípős tud lenni. De nézzük, mi mindent lehet még tudni erről…

Mivel fizethet?