Blog

Szűrők

Szegedi halászlé. Még egyszer: szegedi

Galeotto Marzio Janus Pannonius legjobb barátja, és évekig Mátyás király reneszánsz udvarában élő nagy műveltségű humanista tudós volt. Származására nézve olasz férfiú. A krónikák feljegyzése szerint hozzá köthető az a híres mondat, mely szerint „a Tiszának kétharmada víz, egyharmada hal”. A XV. században járunk. Sok-sok évvel a tiszai ciánszennyezés előtt…

A fenti mondat és a történelem tanúsága szerint a hal és a belőle készült halételek a magyarok számára is fontos táplálékot jelentettek minden időben: ősi eledel ez. Valamennyi társadalmi réteg számára elérhető volt, számtalan módon készítették a vízből kifogott alapanyagot. A halászlé pedig mára a magyar gasztrokultúra megkerülhetetlen fogása. Vidékek, városok vetélkednek, hogy elmondhassák, náluk készül az „igazi halászlé”; fesztiválokat, versenyeket rendeznek a halászlének szentelve; karácsonykor az ünnepi asztal elmaradhatatlan fogása.

Formája, ahogyan ma szeretjük, nem annyira régi. A paprikával való ízesítés csak ennek a nemes fűszernövénynek a XVIII. századi elterjedése, a török idők után vált általánossá, függetlenül attól, hogy az ország melyik részén rotyogtatták is a bográcsban. Mert bizony, más-más jellemzi a tiszai, a dunai vagy a balatoni hallevet, nem ugyanaz kerül a komáromi, a bajai vagy a szegedi halászoslé-be, másként főzik a vízparton, mint az éttermekben a halpaprikást halászosan. Hogy tésztával kínálják-e vagy anélkül, tájfüggő, azonban mindenütt egyetértenek abban, hogy a jó halászlé csak öreg hagymával készülhet – tán csak ebben az egyetlen kérdésben nincs vita, ha halászléfőzésről jön föl a szó egy társaságban…

A ragyogó étek főzésének kulcskérdése feltehetőleg pedig ez: passzírozással készített alaplével-e avagy Istenments!, soha úgy? Nos, a szegedi halászlé ma nem is annyira azt jelenti, hogy „úgy, ahogyan Szegeden készítik”, hanem azt, hogy az étel sűrű levét apróbb halak, halfejek átpasszírozásával érik el. Az ellenzéki tábor vádjaira, miszerint így készíteni a halászlevet csak afféle újkori huncutság, érvként bármikor felhozható, hogy a passzírozás eljárását már Zilahy Ágnes: Valódi Magyar Szakácskönyve is elengedhetetlenné teszi 1891-ben…

Sűrűn csorduló gazdag lé, finom ponty, amely nem esik szét a kanálban, de elomlik a szájban… Olyan halászlé, amely megállja a helyét az ünnepi asztalon is, de akkor is, ha a hétköznapokban ennénk egy jót belőle – ilyen az Interfood szegedi halászleve. Egyszerűen jó.

Rendeljen tőlünk egy adag szegedi halászlevet, törjön hozzá friss, fehér kenyeret, és gondoljon bele, hogy a halászlé piros színét eredetileg az élő hal vére adta a paprika mellett…, és hogy a hagyomány szerint a szegedi halászlének olyan színűnek kell lennie, mint „legdühösebb bika vére”… Kár, hogy nincs mód többet mesélni erről a csodás ételről… De azért a halászlé elfogyott közben, ugye?

Ez is érdekelheti

Szilva és fahéj – a mennyekben köttetett frigy

Ha azt halljuk, Rómeó és Júlia, azonnal az örök, mindent legyőző, tökéletes szerelemre gondolunk. Ha azt, szilva és fahéj, a nagyi konyhája, a gyermekkor számolatlanul magunkba tömött gombócai, a téli esték ünnepváró illatai idéződnek fel elsőként. Színtiszta nosztalgia, ami a múltba repít, megmosolyogtat, és ezernyi emléket elevenít meg. Tökéletes együttállása az ízeknek… A fahéj ma…