Blog

Szűrők

Anyák napi érdekességek a világból

Május első vasárnapja hagyományosan anyák napja Magyarországon. Ilyenkor köszöntjük az édesanyákat és a nagymamákat, próbálunk visszaadni valamit abból a sok gondoskodásból és szeretetből, amit életünk során kaptunk tőlük. Az anyák napja történetéről és a hozzá fűződő érdekeségekről azonban viszonylag keveset tudunk, ezen próbál most segíteni az Interfood az alábbi összeállítással!

– Az anyák napját majdnem a világ összes országában számon tartják, ám mindössze kilenc nemzet ünnepli azon a napon, amikor mi, magyarok, vagyis május első vasárnapján. Közel száz országban május második vasárnapja az anyák ünnepe, sok helyen pedig március 8-án, a nemzetközi nőnappal egybekötve tartják az anyák napját.

– A virágüzletek éves forgalmuk közel negyedét (!) ezen a napon bonyolítják. A legnépszerűbb anyák napi virág a szegfű, amely a legenda szerint a Jézust sirató Mária könnyeiből jött létre. Piros és rózsaszín szegfűt szoktak vinni a még életben lévő édesanyáknak, fehéret pedig a már elhunytak sírjára.

– Anyák napján a legtöbb étterem tele van, erre a napra több asztalfoglalás érkezik az éttermekbe, mint Valentin-napra és szilveszterre.

– Az anyákat már az ókori Görögországban is megünnepelték. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rhea tiszteletére, akit az istenek anyjának tartottak, mivel az ő fia volt Zeusz, Hadész és Poszeidón is, és vele együtt az édesanyákat is köszöntötték.

– A 20. század elején az amerikai Anna Jarvis tett sokat azért, hogy az anyák napját nemzeti ünneppé nyilvánítsa elhunyt édesanyja emlékére. Neki köszönhető, hogy 1914-ben Woodrow Wilson amerikai elnök az Egyesült Államokban minden év május második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította.

– Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt karolta fel az ötletet, és ők tartották hazánkban az első anyák napját, amely mostanra sokak számára az év egyik legszebb ünnepe.

– A világ legtöbb országában virágokkal és üdvözlőlapokkal köszöntik az édesanyákat, de akadnak itt is furcsa kivételek: Jugoszláviában például az volt a szokás, hogy anyák napján a gyermekek megkötözik anyjukat, aki csak apró ajándékokkal válthatja meg a szabadságát.

 

Szeretné valami különlegessel meglepni édesanyját ezen a jeles napon? Az Interfood segít az ünneplésben. Vegye le a főzés terhét édesanyja válláról, és rendelje meg az egész család ebédjét, az Interfood ételfutára pedig házhoz szállítja a kiválasztott fogásokat!

 

Ez is érdekelheti

Egészség, könnyedség, zamatok. Citromos-borsos harcsa rizzsel, zöldségekkel

Ha egy könnyű, nyárias ebéd (vacsora) kell, ha fókuszban az egészség, ha jólesik a változatosság, akkor biztos, hogy az egyik legjobb választás a hal. Legyen tengeri vagy édesvízi jószág, ússzon bár folyóban vagy tóban, pikkelyezzék vagy nyúzzák – mindegy. A hal jó. Szinte érthetetlen, hogy Magyarországon miért olyan drámaian kevés fogy belőle: egy főre alig…