Blog

Szűrők
babgulyas

Babgulyás, semmi más

A paraszti étrend úgy tartotta számon a babételeket, különösen a bab(os)gulyást, mint afféle köztes megoldást: kicsit hétköznapi, kicsit már ünnepi fogásnak számított. Leginkább szombaton került az asztalra – a szokás egyébként még a nyolcvanas évekbeli Magyarországon is megfigyelhető volt. Elterjedt, népszerű növénnyé a bab a XVII. században vált hazánkban, előtte ritkaság volt, és drágán mérték, ha egyáltalán… Azt, hogy közönséges étellé vált, nagyban szolgálta, hogy könnyű vele bánni és remek eltarthatóságú. Számtalan fajtája számtalan étel alapanyaga lehet.

A bab Afrikából származó őseit már sok ezer évvel Krisztus előtt is fogyasztották a Mediterráneumban, az egyiptomiak úgy hitték, a babot éppen olyan anyagból teremtették az istenek, mint az embert; de a ma ismert, kellemes ízű babfajták mind az Újvilágból, Peru környékéről eredeztethetőek. Kolumbusz már első útja során felhívta a figyelmet erre az értékes növényre. Az indiánok a kukorica és a tök mellett a „három nővér” egyikeként emlegették, mivel e három növény egyszerre, egymást támogatva, egy területen biztosította az őslakosok alapélelmiszereit.

Évszázadok távolából felemelő arra gondolni, hogy ezek után hogyan lett a magyar konyha legjellegzetesebb fogása a babgulyás. Mekkora utat járt be a bab! Átutazta az óceánt, megfordult a kiváltságosok asztalán, nemesítették lelkes növényszakértők, termelték kiskertben és hatalmas tábla földeken. Alázatos és hálás ajándéka a Földnek. Néha jó ezt látni… Szereti, ha babérlevéllel ízesítik, és kevesen tudják, milyen meghitt viszonyt ápol az almával és a birssel… Hasonlóan a lencséhez a bőség szimbóluma, így, ha Szilveszter éjjelén éppen nincsen a konyhán lencse, a bab is meghozhatja a gazdagságot a következő évre.

A babgulyás a gulyások családjába tartozó egytálétel. Az Interfood marhacombbal gazdagítva szállítja az ön asztalára, sűrűn, kiadósan, sok-sok babbal, csipetkével… Olyan gazdag fogás ez, hogy egy hétköznapon épp csak kicsi édességgel kell kiegészítenie, hogy ön biztosan jóllakjon a megrendelt ebéddel. A babgulyás kedvelt étele a fesztiváloknak, főzőversenyeknek is: mindenki szereti, és annál finomabb, minél többet főzünk egyszerre belőle, sőt, a melegítést is remekül viseli, ízei csak gazdagodnak, ha sokáig áll a kondérban.

Kihagyhatatlan étel akár otthon készül, akár más főzi önnek vagy családjának. A babgulyás egyszerűen jó. Egyszerűen.

Ez is érdekelheti

interfood blogcikk

Az igazi kemény dió: a válogatós gyerekek I.

Válogatós gyerekkel küzdeni az ebédlőasztalnál ülve majdnem olyan reménytelennek tűnik, mint amikor egy kisegér próbál menekülni a macska karmai közül. A macska gyors, okos és olykor kegyetlen, játszik az egérrel, pont, ahogy a gyermek játszik a szülei idegeivel egy-egy ebéd vagy vacsora során. A légy türelmes az a jó tanács, ami ilyenkor csak még idegesebbé…