Blog

Szűrők

Kevés biztos pont akad manapság, hiszen minden napról napra változik, ami igen megterhelő, hiszen az állandóság elemi igénye az embernek. Szerencsére bizonyos dolgok kiszámíthatóak, mint például az ünnepek, így örömmel jelentjük, hogy húsvét idén is lesz – még ha kissé rendhagyó módon is. Idén nem kell aggódni a sok locsolkodó miatt, inkább meghitt, zártkörű ünneplésre…

Csoki, eper és vanília – a három legnépszerűbb íz a világon. Nem véletlen, hogy ebben a három ízben szinte minden létező édesség kapható. Egyes felmérések szerint ezek közül is a vanília áll az élen, amely nem csak ízével, de illatával is hódít, hiszen az illatok nem hivatalos versenyében is dobogós. De mit tudunk erről a…

Ki szereti a különleges teákat? A tea minden évszakban jólesik, hiszen mindig jól jön egy kis felfrissülés és kellemes átmelegedés. Ma már sokféle tea kapható hazánkban is, a bevásárlóközpontok tele vannak a különlegesebbnél különlegesebb teafajtákkal. A rooibos tea igen népszerű lett az elmúlt évtizedekben, mert egyedi ízvilága mellett számos jótékony hatással bír. Ízesített formában a…

Néhány évtizeddel ezelőtt még nem lehetett sejteni, hogy mára az asztali etikett is átalakul, olyan elemek válnak elavulttá, mint hogy a férfinak illik betolnia a nő székét, és olyanok lesznek aktuálisak, hogy a telefonunkat nem illik az asztalra tenni vagy kézbe venni étkezés során. Bizony, a világ folyton változik, ezért nekünk is folyamatosan frissítenünk kell…

Ki ne hallotta volna gyerekkorában a szigorú dorgálást: „Ne könyökölj az asztalnál!” Nem ez az egyetlen illemszabály, amelyet az előző generáció tagjai megpróbáltak belénk nevelni, hiszen régen sok hasonló figyelmeztetésben volt részük a gyerekeknek a családi ebédek és vacsorák során. Sok családban így van ez még ma is, máshol már engedékenyebbek a szülők, hiszen az…

Pálmafán terem, messziről hozzák, és csak aszalt formában ismerjük, mi az? Bizony, a datolya. Azoknak, akik szeretik az aszalt gyümölcsöket, vagy akiknek fontos az egészségtudatos étkezés, és időnként megkívánnak egy kis egészséges nasit, biztosan ismerős az aszalt datolya. Az aszalt gyümölcsök közül az egyik legolcsóbb, ráadásul finom, és még egészséges is, ezért érdemes rendszeresen tartani…

Mivel fizethet?