Blog

Szűrők
gundel palacsinta interfood

Gundel palacsinta

Mi a közös a fröccs, a Béres Csepp, a Zsolnay porcelán, a solymászat és a tárogató között? És ha hozzátesszük, hogy Gundel-örökség? Így már könnyebb a megfejtés: a jelenleg 70 tagból álló magyar hungarikumokról van szó, melynek ékes tagja a méltán híres Gundel örökség, és így maga a Gundel palacsinta is.

Gundel Károlynak köszönhetjük, hogy kis hazánk már réges-régen felkerült a világ gasztronómiai térképére, nívós éttermében az ország legjellegzetesebb és legkülönlegesebb ételeit gyűjtötte össze és szolgálta fel az oda látogató hírességeknek. Az étterem még ma is működik, ugyanazokkal a receptekkel és ugyanazon a helyen ahol először megnyitotta kapuit. A számos ételkülönlegesség közül most az egyik olyan fogás nyomába eredünk, amit mára világszerte ismernek az emberek. Nézzük, milyen érdekes története van a Gundel palacsintának!
Esőre azt gondolhatnánk, hogy ezt a receptet maga Gundel Károly alkotta, hiszen az ő nevét viseli. Az igazság azonban sokkal izgalmasabb. A recept Márai Sándor felesége, Matzner Lola révén került az étterembe és Gundel Károly tányérjára. Márai Rendelés előtt című novellájából készült színdarabjával óriási sikert aratott. A bemutatót követően a bankett helyszínéül a híres éttermet választotta a házaspár, ahová Lola egy különleges, kicsit felújított családi recepttel készült. A rumos, diós, narancsos, mazsolás töltelékkel készített, csokoládéval leöntött palacsinta annyira ízlett a vendégeknek és magának Gundel Károlynak is, hogy rögtön felvette a receptet állandó étlapjára. A neve Márai palacsinta volt, ám miután a házaspár emigrált, ez a név nem maradhatott tovább az étlapon, így átnevezték Gundel palacsintára. Így maradt az utókorra, ma már mindenki csak Gundel palacsintaként ismeri és keresi a magyar konyha remekeit felvonultató étlapokon.

Mint minden jó történetnek, természetesen ennek is akadnak cáfolói, akik azt állítják, hogy valójában az öreg Gundel találta fel a receptet, és minden más csak mese. A recept az idők során sok változatban élt, ahány étterem, annyi féle készítési mód létezett, egyesek a csokoládékrémet a palacsintákba töltötték, mások leöntötték vele, volt, aki használt tejszínhabot díszítésnek, mások nem. Az azonban biztos, hogy nagyon különleges és laktató desszertről van szó, amit jó szívvel ajánljuk minden kedves megrendelőnknek. Az Interfood ételfutár étlapján ugyanis szintén megtalálható, Önnek nincs más dolga, mint megrendelnie ebédje utáni desszertnek vagy akár uzsonnára, futáraink pedig házhoz szállítják.

Ez is érdekelheti

A legizgalmasabb indiai fűszer, a curry

A legizgalmasabb indiai fűszer, a curry

Írtunk már a kaporról, a fahéjról és a kapribogyóról, most pedig porondon India egyik legnagyobb ajándéka, a curry, ami pont annyira jellegzetesen indiai fűszer, mint amennyire meghatározó kis hazánkban az őrölt pirospaprika. Ezen a héten az Interfood egy színpompás világba kalauzolja kedves olvasóit, tartson velünk, ha szeretné megtudni, hogyan lehetséges az, hogy a nálunk használt…