Blog

Szűrők

Lencsefőzelék fasírttal

A lencsefőzelék az európai kultúrkör legrégebbi ételei közé tartozik, hiszen már az Ószövetségben is említést tesznek róla. Valószínűleg sokan ismerik Ézsau és Jákob, a két egymástól nagyon különböző ikertestvér történetét, akiknek sorsát egy tál lencse változtatta meg. A Biblia szerint a vadászatban jeleskedő, erős testalkatú, szőrős Ézsau egy nap farkaséhesen tért haza, Jákob pedig rávette, hogy egy tál lencséért mondjon le elsőszülöttségi jogáról, később pedig apjuk, a haldokló Izsák áldását is megszerezte, kisemmizve ezzel bátyját. A történet számos nyilvánvaló tanulsággal szolgál, ám a „legfontosabb” közülük, hogy egy finom lencsefőzelék lehet olyan ellenállhatatlan eledel, hogy azért az ember akár a jövőjét is hajlandó feláldozni.

Ebben persze nincsen semmi meglepő, hiszen a lencse rendkívül tápláló étel, étrendi hatása a borsóénál és a babénál is jobb, és mivel nagy százalékban tartalmaz könnyen emészthető fehérjét, ezért nem terheli meg a gyomrot. Sok helyen lisztet készítenek belőle, és más ételek alkotórészeként használják, nálunk leginkább leves vagy főzelék formájában ismert.
A lencse elkészítésekor érdemes ügyelnünk arra, hogy mivel erősen puffasztó étel, ezért első főzőlevét érdemes leönteni és csak a második főzőlevet ízesíteni. Általában sós vízben, babérlevéllel és ecettel szokás főzi. Összefőzhetjük vöröshagymával, de lehet tejföllel vagy mustárral is gazdagítani a főzeléket, így még ízletesebb lesz. A lencseételek berántásánál ügyelnünk kell arra, hogy ne legyen túl sűrű a rántás, hiszen a lencse főzés közben önmagában is sűrűsíti a főzőlevét. Aki idegenkedik a rántástól, az önmagával is sűrítheti a főzeléket, egyszerűen csak ki kell venni egy kis adagot belőle, összeturmixolni, majd hozzákeverni az ételhez. Ez utóbbi módszer jóval egészségesebb a lisztes rántásnál, ami a régi, szegényesebb, spórolósabb magyar konyha hagyatéka.
A lencsefőzeléket számos feltéttel tálalhatjuk. A húsok közül remekül illenek hozzá a füstölt húsok, a különféle sült húsok, a fasírt, a sült virsli, a sült kolbász. A kevésbé húspártiak vagy éppen vegetáriánusok ehetik főtt tojással, tükörtojással, rösztivel, burgonyakrokettel, esetleg zöldséges fasírttal.

A vegetáriánus konyha alapétele a lencse, de a cukorbetegeknek is remek ebéd lehet, mert lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz. Az Interfood étlapján minden héten megtalálható a lencsefőzelék, ezért főznünk sem kell, ha megkívánjuk, elég egy egyszerű ebédrendelés, és máris asztalunkra varázsolja az ételfutár.

Ez is érdekelheti

ezersziget öntet

Dresszingek – melyiket válasszam?

Visszavonhatatlanul beköszöntött a bikiniszezon, nem lehet többé halogatni a diétázást, hiszen hamarosan jönnek a födőruhás napok. Ezzel együtt eljött a saláták ideje, most aztán bővelkedünk a friss alapanyagokban, a zöldsaláta, az uborka, a paradicsom és a friss zöldhagyma mind-mind megtalálható a boltok polcain. De sajnos egy hét után még a kedvenc salátánkat is képesek vagyunk…