Blog

Szűrők

A torma – és amit nem tudtál róla

Nem telhetett el a húsvét torma nélkül – ugye Önnél is előkerült a főtt tojás, a sonka és a kalács mellett az elmúlt időszakban?  A legtöbben csak annyit tudnak róla, hogy reszelve kell fogyasztani, és ha majonézzel keverik, kevésbé erős az íze, valamint nagyon csípős tud lenni. De nézzük, mi mindent lehet még tudni erről a különleges növényről. Tartson ismét az
Interfooddal, ismerjük meg együtt a tormát!

– A torma a káposztafélék családjába tartozik, ezért rokonságban áll a wasabival, a brokkolival, mustárral és a fejeskáposztával.

– A torma egy gyökérzöldség, melyet fűszerként és gyógynövényként egyaránt használnak.

– Már az ókorban is termesztettek tormát, akkoriban számos gyógyhatást tulajdonítottak neki, feljegyezték, hogy gyógyítja a sebeket és az akkoriban igen gyakran előforduló fekélyeket.

– A középkorban a torma gyökereit és leveleit egyaránt felhasználták gyógyítási célokra. Később húsok ízesítésére is alkalmazni kezdték.

– A görög mitológia szerint a torma aranyat ér.

– A torma neve angolul „horseradish”, tükörfordításban azt jelenti, hogy „lóretek”, ami különösen érdekes elnevezés, hiszen a torma mérgező a lovak számára. Az angolok persze nem a lovakon akartak élcelődni, amikor kitalálták ezt az elnevezést, egyszerűen csak arról van szó, hogy a „horse” szónak élt egy olyan jelentése a nyelvben, hogy „erős, durva”, így a „horseradish” valójában azt jelenti, hogy „erős retek”.

– Míg az erőspaprika a nyelvünket csípi a legjobban, addig a torma az orrunkat és az orrmelléküreget ingerli a leginkább.

– Amíg a torma gyökere egészben van, nincs erős íze és illata. Ám amint elkezdjük reszelni vagy összezúzni, olyan anyagok szabadulnak fel benne, amitől erőteljes csípős íze lesz.

– A torma tele van ásványi anyagokkal és vitaminokkal, mindemellett pedig nagyon alacsony a koleszterin- és a zsírtartalma.

– A torma amellett, hogy tisztítja az orrüreget, antibakteriális hatással is rendelkezik, ezért megfázásos időszakban ajánlott a fogyasztása. Erősíti az immunrendszert, méregteleníti a szervezetet, tisztítja az emésztőrendszert.

– A tormát világszerte kedvelik, többnyire sült húsok mellé szolgálják fel a tormamártást, ami lehet ecetes vagy majonézes, de keverik salátába is.

– Létezik tormából, borsból és fokhagymából készült vodka, aminek nagyon erős az íze, Oroszországban és Ukrajnában kedvelt ital.

– Amerikában népszerű a tormafagylalt, melyet steak mellé szolgálnak fel.

– A wasabit gyakran hamisítják, a különleges növény helyett tormát használnak hozzá, így íze kissé eltérő, de az eredmény ugyanolyan erős.

 

Jól esne egy finom sült hús egy kis majonézes tormával? Az Interfood étlapján finomabbnál finomabb sült húsokat talál, valamint változatos köretkínálattal várjuk kedves megrendelőinket.  Rendelje házhoz ételét, egyen egy jót velünk!

Ez is érdekelheti

interfood ha unja a megszokott köreteket

Ha unja a megszokott köreteket

A nyári napsugár érlelte zamatos gyümölcsökben és friss zöldségekben gazdag időszak után beköszöntött az ősz, újra itt az iskola, a dolgos hétköznapok. Főhet az édesanyák feje, hogy mit készítsenek családjuknak, minden napra olyat, amit szívesen megesz mindenki, ami fedezi a napi energiaszükséglet nagy részét, és amit még nem unnak szeretteik. Szerencsére napjainkban kismillió recept kering…