A legtalányosabb, mert elsőre úgy tűnik, nincs is itt semmiféle talány. De ahogy egyre beljebb ereszkedünk az oknyomozásba, a székelykáposzta-akta úgy terebélyesedik, ködösödik, az egyértelműnek vélt adatok megkérdőjeleződnek, dátumok csúsznak ide-oda évtizedeket, hírességek tűnnek fel, majd buknak alá a múltba… Sherlock Holmesnak való eset. Izgalmas gasztro-kutakodás az étel- és konyhatörténelemben, ahol a bátor nyomozónak szembe kell néznie makacs tagadással, bogarásznia kell századokkal ezelőtt született könyveket, és le kell rombolnia évtizedes illúziókat…

Még jó, hogy közben a tányérunkra rendelt székelykáposzta marad az, ami: magyaros, tartalmas, testet-lelket melengető, selymesen pikáns fogás, amelyet akár ünnepi alkalomkor, akár a hétköznapi szürkeségben is szívesen eszünk. Bármilyen húsból finom, de eredetileg jó sertéspörkölt volt az alapja, amelyet a savanyúságától nem teljesen megfosztott, érlelt káposztával és tejfölös-tejszínes habarással elegyítenek. Fűszerezése változatos lehet, jól áll neki a csombor, a kömény, a fokhagyma de még a kakukkfű is – és a lista folytatható. Ahogy a legtöbb káposztás étel, a székelykáposzta is egyre finomabb lesz, ahogyan egyre többször melegítjük, így ideális fogása a házhoz rendelésnek. Főzni egyszerre sokat érdemes belőle, mert az igazi ízei így érvényesülnek.

Eddig nincsen semmi rejtély. A kétségek akkor kezdenek szaporodni, amikor az étel születéstörténetének nyomába eredünk . Tartja ugyanis magát az a megingathatatlannak vélt tudás, amely ugyan kétféle változatban, de magabiztosan a XIX. századi, Petőfi-kortárs és barát Székely Józsefhez köti az étel keletkezését. Az anekdoták a pesti vendéglős élet korabeli lenyomatát adják, ahol a szeretett vendégnek akár a maradékot is összeöntözgették, ha úgy kérte, vagy, segítettek elkészíteni egy megálmodott ételt, hogy aztán a híres vendégek tegyék naggyá az egyes fogásokat. Az efféle eredeztetés persze nem ritka, a Dobos-tortának, az Ujházy-tyúkhúslevesnek hasonlóan indult az élete. Csak hát, a székelykáposztára vonatkozóan túl sok a homályos pont.

Például, mi a helyzet a savanyítással, amely több ezer éves tartósítási technika, és amely az egész Kárpát-medencében ismert és kedvelt eszköze volt a káposzta eltevésének? Tagadható-e a valódi székelyföldi hatás a székelykáposzta esetében, ha tudjuk, milyen sokat fogyasztott étele volt a káposzta a székelyeknek, szászoknak Erdélyben, évszázadokon keresztül, és még Mikes Kelemen is messze révedő honvággyal gondol vissza rá Rodostóból? Mennyire hihetünk a XIX. századi anekdotának, ha a folyton főlevéltárosnak titulált Székely József, Petőfi barátja, csak 1877-től töltötte be ezt a tisztséget, amikor, mint tudjuk, Petőfinek már réges-régen nyoma veszett… Ráadásul egy 1893-as Régi magyar szakácskönyvek című kiadvány is említ a székelykáposztára rendkívüli módon hasonlító ételt a XVI. századi Erdély receptjei közül…

Mindenesetre, ha ön kedveli a székelykáposztát (Székely-káposztát), rendelje meg tőlünk, akár a karácsonyi ünnepnapokra is, és ha kedvet érez a nyomozás iránt, a főzésen megspórolt időt fordítsa a kutakodásra, hátha éppen ön oldja meg ezt a magyar konyhaéletet feszítő kérdést!